Nikotin (vape, elektromos cigaretta) és az endokrin rendszer?
Amennyiben a felkeltettem az érdeklődésed...
...úgy a funkcionális táplálkozási tanácsadói tudásomat igénybe veheted.
Egy kis felvezetés szükséges ehhez, hiszen én nem dohányzok, mégis érdekes tapasztalatot szereztem, nem is tudtam hová tenni. Maga a dohányfüst erős undort vált ki belőlem, egyszer próbáltam vagy 25 évvel ezelőtt, és nem tartozott a legkellemesebb élményeim közé, így hanyagoltam a hátralévő időben, meg úgy kábé’ a halálomig. Drága, büdös, és egészségtelen. Ellenben az elektromos cigaretta (Vape) eléggé jó illat/ízű tud lenni, ebből adódóan elkezdtem érdeklődni utána. Amit most leírok, azt a Vape-esek tudják igazán, de így teljes a kép, a megértés miatt. Egy rendkívül gyenge, 1,5-ös nikotintartalmú levest szívtam, vagyis nem szívtam. MTL rendszer, “csőmod”, ezt sok értelme nincs tüdőre szívni, arra valóak a DL tankok, az MTL tankot inkább szájba, aztán tüdőre. Kipróbáltam…egyszer kétszer, viccet senki sem mesélt, de mégis kicsordult a könnyem, és úgy köhögtem, hogy azt hittem magam alá piszkítok, így csak a szájban történő ízlelgetés maradt. Ezt elég sokáig, mert valljuk be, nagyon kellemes illat és íz társul mellé. Attól meg a kis nüansznyi nikotintól sok bajom nem lesz egyszer. Az elektromos ciginek bárki utána tud nézni, nem akarom ezt most leírni, a lényeg annyi, hogy folyadékot (propilén glycol/glicerin és aromák) porlaszt el légnemű anyaggá (gőzzé), és azt lélegezzük be, vagy csak szájon keresztül ízlelgetjük. A mérgező tulajdonságait hagyjuk, az majd külön kör lesz egyszer, most csak az endokrinológiai hatások érdekesek, mert bizony vannak.
A következőkre lettem figyelmes, reggel óta (kb. 9 körül) szívtam, ízlelgettem. Délután 5 volt már, és nem voltam éhes. Ez akkor tűnt fel, nem szoktam ezzel foglalkozni, eszek, ha éhes vagyok, de az egyik barátom kérdezte…este van lassan, nem eszel? Mondom, nem, mert nem tudok. Abbahagytam a Vape-elést, aztán fél órára rá olyan mértékű álmosság lett úrrá rajtam, hogy azt hittem ott alszok el. Baromira nem tetszett…nem vagyok éhes egész nap, miután abbahagytam az elektromos cigi használatát, álmos leszek? 1-2 óra múlva meg éhes? Ennek oka van, gondoltam, és 5 perc múlva már értettem is, ha érdekel minket, akkor ezen bejegyzés elolvasásával mi is tisztában leszünk ezzel. A teljes PDF tulajdonosoknak részletes endokrinológiai útmutatás lesz, természetesen mellette a könnyebb magyarázat is hétköznapi nyelven. Ugorjunk bele, először a (remélhetőleg) mindent megmagyarázó endokrinológia jöjjön. A nikotin van a főszerepben és az édes íz, vagyis általában véve az íz. Menjünk bele és nézzük is meg.
A GLP-1 egy peptidhormon, mely különböző ingerek hatására termelődik különböző szervekben, itt most az íz lesz a főszerep. A GLP-1 egyik elválasztási ingere az íz, legfőképpen az édes, de jellemzően minden ízhatásra elválasztódik, étkezés után esik a szintje. Hatásai:
- emeli az inzulinszintet
- csökkenti a glukagon kiválasztást, egyben a kortizolt is, hiszen permisszíven követik egymást
Természetesen van még sok egyéb hatása is, de most nekünk jelenleg ezek fontosak, későbbiekben kicsit meg lesz ez is keverve. Ennek a célja nem más, mint az, hogy az étkezés hatására bekövetkező vércukor emelkedést az endokrin rendszer glikogénban tudja tárolni, tehát a kortizol/glukagon csökken (nincs szükség lipolízisre/glükoneogenezisre, tehát nem éhgyomorra vagyunk), ellenben az inzulinszint növekszik, elősegítve a glükózból történő ATP anyagcserét.
A nikotin hatásai a következők, itt már “sajnos” be kell vonnom a nehezebb endokrinológiát, de egyszerűen is el fogom magyarázni. Két részre osztható, akut (A) és krónikus (K) hatásokra
- növeli az ACTH-t, ezzel a kortizolt A + K
- az aktív t4/fT3 szintet emeli K
- ösztradiol szintet növeli K
- prolaktin szintet akut hatásként növeli, krónikusként csökkenti
- tesztoszteronban nincs konkrét megfigyelhető, vagy csökken vagy nő
- növekedési hormon (GH)/IGF-1 akut hatás növeli, krónikus csökkenti
- inzulint/Ghrelint/leptint csökkenti
Jaj, akkor ezt most hogyan kell összerakni? Több részre kell osztani, és akkor még nem vettük számításba a GLP-1-et és az rT3-mat, táplálkozást. Lássuk, ez nagyon nehéz lesz, teljes PDF tulajdonosok nagy előnyben vannak, remélem…érteni is fogják. Az ACTH növelésével krónikusan magasabb lesz a kortizol szintje a vérben, ezzel pedig eltűnik az éhség, ez evidens. A dohányos ember ezért nem éhes, ha reggel szívja, meg úgy általában sem. Ennek ellenére a legtöbb sovány, de ez nem mindig igaz, ennek nagyban befolyásolója az rT3.
Az aktív pajzsmirigy hormonok szintje növekedhet, ugyanakkor gátlólag ott van az emelkedett kortizol, mint tudjuk ez a kettő nem kicsit üti egymást. Ha nagyon magas lesz (?) az fT3 szintje, abból könnyen rT3 lesz, de ugyanakkor nem kell ehhez emelkedett fT3, hiszen a kortizol a D3 dejodinázra hatással van, így a t4-ből könnyen lehet rT3.
Az ösztradiol szint növekedése nem túl szerencsés, hiszen megtanulhattuk már, hogy a fogamzásgátlók hatása is ezért oly veszélyes, megzavarhatja a havi ciklus, hatással van a GnRH-ra. A magas ösztradiol szint pedig kedvez a nőgyógyászati betegségeknek, és fokozza az inzulinrezisztenciát a TBG, CBG, SHBG kötőhormonok növelésével. Itt említem meg a tesztoszteront, de mivel a csökkenés/növekedés nem tudható, így a hatás sem.
A magas prolaktin szint szintén gátolja a GnRH-t, krónikus hatásként a nikotin csökkenti a prolaktint.
A GH/IGF-1 csökkenése nem túl szerencsés alap esetben (a GH csökkenése az IFG-1-et is húzza le), de ez étkezés és káros hatás függő.
Az inzulin/ghrelin/leptinszint változásai a csökkent étvágynak kedveznek, a leptin inkább az ellenkezőjét váltja ki.
Itt még csavarok egyet a GLP-1-el is, nikotin fronton, mely aktiválja az agyban lévő receptorokat, ezek az étkezéssel is összefüggenek. Ez a jutalomközponttal egybeköthető, hiszen az étkezés is ezt váltja ki, meg a nikotin is. Ha azt hisszük, hogyha nikotinmentes levest szívunk (csak az alap löttyöt és aromát), akkor nem aktiválódik ez. Dehogyisnem, ez pedig az ízérzékeléssel van összefüggésben. A GLP-1 az ízhatás miatt inzulint fog a hasnyálmirigyből felszabadítani, ennek oka nagyon egyszerű, a természetben nem fordulhat elő az, hogy érezzük az ízt, de nem történik energiabevitel. Minden íz energiát jelent, a GLP-1 “megelőlegezi” az inzulint, hiszen nem tudja az endokrin rendszer azt, hogy éppen mit fogunk enni, csak azt, hogy ízt érzünk, tehát eszünk/iszunk (ha van íze). Ezzel elkerülhető a túl magasra szökő vércukor, mert ha csak akkor kerülne inzulin a vérbe nagyobb mennyiségben, ha valóban emelkedik a vércukor, akkor az endokrin rendszer képtelen lenne ezt időben korrigálni. Az édes íz hatására sokkal intenzívebb a GLP-1 hatása, mert az édes ízérzet cukrot feltételez, ami gyors felszívódású, szükséges az inzulin nagyobb mennyiségben, hogy ne menjen magasra a glükóz a vérben.
Akkor láttuk a hatásokat, próbáljuk összerakni, menni fog, ez megmagyarázza azt, hogy miért éreztem, azt amit, amikor szívtam az elektromos cigarettát, két részre lehet bontani, de igazából egyben is lehetne, hiszen a GLP-1 aktivitás az íz miatt itt is van, de a nikotin hatására is bekövetkezik.
A nikotin emeli a kortizolt és a vércukrot is ezzel, tehát éhgyomorra történő alkalmazása elősegíti a lipolízist, tehát a zsírégetést, pfej de utálom ezt a szót. Ez önmagában nem is lenne rossz (vagy de, ez a végén derül ki), de lássuk tovább. Az aktív pajzsmirigy hormon szintet növeli, de a kortizol és a D3 dejodináz által ez leszabályozásra kerül, tehát igazából nem történik érdemi anyagcsere gyorsulás. Ezt itt kifejtettem bővebben. A GLP-1 aktivitás (nikotin) viszont emeli az inzulinszintet és egyben csökkentené a kortizolt (glukagon miatt), erre nagyon erősen rátesz az elektromos cigaretta által érzett legtöbbször édesebb íz. Nyilván nem pörkölt ízesítésű lesz az aroma, én pl. Heisenberg-et szívtam, valami eszméletlen finom. Mellette még volt más olyan gejl édes íz, hogy azt hittem eszek. Megemelte a kortizolt, vele együtt a vércukrot, nem is voltam éhes. DE! A kortizol és az inzulin együtt nem barátok, ha az egyik magas, a másiknak alacsonynak kellene lennie, de itt nem ez történik. Egyszerre magas mind a kettő, gyakorlatilag egy iszonyatosan belassult anyagcserét, de mégis éhség nélküli állapotot idéz elő. A kortizol emeli a vércukor szintet az inzulin csökkenti, tehát érdemben nem történik energiafelhasználás, csak egy helyben áll az anyagcsere, megfelelő hatásfokú ATP hasznosítás nélkül. Mondhatjuk, hogy ketózis van a cigarettázás alatt? Nem, mert az inzulin megtöri, ellenben az emelkedett kortizol miatt az anyagcsere folyamatos, de mégis az rT3 irányába tolja el a pajzsmirigy hormonokat. Oké, egész nap nem is ettünk, mert nem voltunk éhesek, estefelé leszünk azok, hiszen a cirkadián ritmus szerint csökken a kortizol mennyisége, függetlenül a nikotintól. Így a vércukor is, ami éhséget generál, így eszünk is. Viszont mi következik? Az rT3 felé tolt pajzsmirigy hormon miatt a zsírtárolás hamarabb fog bekövetkezni, mint a glikogén építés, így amit megeszünk, az zsírként fog tárolódni, így a lassú anyagcsere miatt alig eszünk, de nem fogyunk, ellenben mégsem vagyunk éhesek a fent említett folyamat miatt. Igen, itt még jelentősen beleszól az egyénenként változó rT3, ami az étkezéssel is összefügg, meg 1000+1 dologgal. Jellemzően a dohányos ember sovány, vagy alig eszik és mégis kövér (fenti példa), vagy nem tud fogyni, holott így is keveset eszik. A GLUT4 kihelyezés is nagymértékben romlik, tehát az rT3/kortizol növekedésen kívül még a sejtszintű ATP anyagcsere is módosul, függetlenül a kortizoltól. Ez mind mind inzulinrezisztenciát idéz elő, mely megnehezíti a fogyást és/vagy hízást idéz elő.
Nikotin nélküli leves szívása csak aromával? Nem túl jó ötlet, gondoljunk bele. Ízérzet megvan, jön az inzulin, kortizol/glukagon csökken, hiszen felkészül az endokrin rendszer a vércukorra, de nem érkezik meg. Inzulin viszi le a glükózt a vérben, de nem csökkenhet egy bizonyos szint alá, ezért meg kell emelni, jön a kortizol, terhelés a mellékvesének. Gyakorlatilag fogyás következhet be (pillanatnyilag), mert a vércukrot meg kell emelni, ehhez kell a kortizol, és ez csak a lipolízis és glükoneogenezis útján valósulhat meg.
Miután abbahagytuk a dohányzást elhízunk? Hopp, ez egy sarkalatos kérdés, mely magyarázatért kiállt. Ha értelmeztük azt, amit fentebb leírtam, akkor innentől a válasz adott. Ha eltűnik a nikotin/édes íz (ez mindegy, mind a kettő a GLP-1 aktivitás csökkenését eredményezi), tehát a jutalomközpont nem telített, ezt pedig az étkezés tölti be. Ez az egyik…a másik pedig micsoda? Igen, csökken a kortizol hiszen a nikotin nem emeli az ACTH-t, így a vércukor is lejjebb megy, éhesebbek leszünk. Ezt karöltjük a GLP-1-el…és készen van az éhség. Ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy meg is hízunk, nemde? Akkor mégis mitől? Ha alapból magas az rT3 szint, akkor természetes, hogy hízni fogunk, ezt nagyban befolyásolja a magas zsír/fehérjetartalmú étkezés, természetesen nem jó irányban. Ettől függetlenül simán meglehet, hogy ez a szituáció fog fennállni és nem hízunk, de attól még az inzulinrezisztencia jelen lesz.
Az emelkedett kortizolszint, melyet a nikotin idéz elő és az elektromos cigaretta (nikotin nélkül is, az íz hatására), negatív hatásokat idéz elő. A kisebbik rossz a nikotin nélküli elektromos cigi szívása, nyilván ez rendes ciginél nem fordulhat elő, így a hatás sajnos drámai. Az endokrinológiai rendszer gyakorlatilag teljesen összeegyeztethetetlen módon működik, olyan hormonok szabadulnak fel éhezés hatására (mert nem eszünk), amik csakis étkezésnél lehetségesek. Nem, nem állítom azt, hogy mellékvese fáradtságot okoz a nikotin és az elektromos cigaretta, de azt bizton állíthatom, hogy ehhez az állapothoz hozzájárul.
Ebben nem kicsit “segít” még a koffein is, melyről tudvalévő, hogy emeli mind a kortizolt, mind az adrenalint (és a glükózt), cserébe gátolja az inzulin elválasztást. A GLP-1 emeli az inzulint, csökkenti a kortizolt, a nikotin emeli a kortizolt, a koffeinnel együtt, mely csökkentené az inzulint. Hát mi ez, ha nem szuper? Hát nem az! Az endokrin rendszer felesleges túráztatása, és akkor még a fenti lista miatt ez nem teljes. Nem említem az ösztradiol káros hatását, a GnRH sérülését, hormon szintek változását, mind negatív irányban. Akkor még természetesen a xenobiotikumokról nem is esett szó, az általánosságban vett mérgekről. És utoljára, de nem utolsósorban a stage állapotokat sem említettem, mely annyira megkavarja az egészet, hogy leírni sem lehet. Ami stage0-ban igaz, az stage3-ban pont az ellentéte.
Mitől lettem piszok álmos? Az inzulin a BCAA-t elsősorban a vázizomzatban tárolja. Ha a vér BCAA tartalma (leucin, izoleucin és valin) kevés, akkor az agyba több triptofán jut (közös a transzport átjáró, de nem lehet végtelen mennyiségű aminosavat átjuttatni) és több szerotonin képződik, mely álmosságot okoz. Ezt pedig a GLP-1 és a fokozott édes íz miatt volt így, az inzulin miatt, többek között ezért sem jó az édesítőszer, ha nincsen energiatartalma.
A következtetéseim jók voltak ezzel kapcsolatban, 5 perc alatt értettem mindent, de szeretek mindent leellenőrizni. Általános érvényű megállapítás nincsen, hiszen minden ember más, van aki sovány a nikotintól, van aki kövér. Ez az étkezési szokásoktól és a belső hormonoktól függ, amit nagyban befolyásol a mellékvese állapota, ahogyan fentebb említettem. Ami stage0-ban növekszik, az stage3-ban csökken. A krónikusan emelkedett kortizol szint a nikotin hatására ugyanazt okozza, mint a felesleges stressz, túlzásba vitt edzés, állandó diéták (low carb, böjt, ketogén). Felborítja az endokrin rendszert, inzulinrezisztenciát idézhet elő (még akkor is, ha nem hízunk) (közelebb visz a hasnyálmirigy ß sejtjeinek a pusztulásához) , hajlamosít a nőgyógyászati betegségekre, hatással van a libidóra (férfiaknál a sperma mennyiségére, minőségére), csontritkulást okozhat (minden vitamint és ásványi anyagot fokozottan ürít a szervezetből), öregítő hatású, gyengíti az immunrendszert. Mi döntjük el, hogy kell-e…sem az akut (rövid távú), sem a krónikus hatások nem túl kecsegtetőek. Én letenném, több okból is. Egyrészt kortizol termelésre kényszeríti a mellékvesét, és ez…amennyiben javulni szeretnénk…minden, csak nem jó, mert nem ez lenne a feladat. Másrészt, ha nincsen (még) mellékvese problémánk (vagyis nem tudunk róla, de a hízás már intő jel és az alvászavar is), attól még később lehet, de ettől függetlenül is megbolygatja az endokrin rendszert, nem is kicsit. Minden a mellékvese állapotának a következménye, inzulinrezisztencia, alvászavar, pajzsmirigy alulműködés.