Egyéb kategória,  Kicsit mélyebb magyarázat

CBD olaj kontra HPA tengely

Amennyiben a felkeltettem az érdeklődésed...

...úgy a funkcionális táplálkozási tanácsadói tudásomat igénybe veheted.

 

Amikor egy csoporttárs felhozta a témát, nem is tudtam hirtelen hová tenni ezt a terméket. Úgy kábé’ semmit sem hallottam róla, csak itt, ott. Mindenkután’ endokrinológiai vonatkozása is van a hatásoknak, így elkezdett érdekelni, az alábbiakban foglalom össze az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. Ez a bejegyzés némiképpen eltérő lesz, mert most a nagyon bele fogok menni mindenbe, pontosan úgy, ahogyan a táplálékkiegészítők PFD-ben. Mivel itt nagyon belemegyek az endokrinológiai hatásokba, nagy előny valamelyik teljes PDF tulajdona. Nélküle is érthető lesz, de a teljes magyarázathoz valamelyik teljes PDF ismerete a legjobb. 

A CBD olajnak bárki utána tud nézni, hogy micsoda (persze jó hatások is vannak, én csak most az endokrinológiára hegyezem ki), most egy kicsit mélyebbre megyünk, de pár dolgot azért nem árt tisztázni. A hatóanyag 2 részre osztható, egyik a THC (wikipedia link) a másik maga a CBD olaj. Mind a kettőnek megvan a maga hatása, a THC mennyiségét szigorúan szabályozzák, 0,2 % alatt kell lennie, törvényileg (?). A CBD tartalom 1-10% között mozog, terméktől függően. Akkor lássuk.

Az endokannabinoid jelátvitelt két receptor szabályozza, CB1 és CB2, jelen van a központi idegrendszerben (agyban), májban, zsírszövetben, mellékvesében. Mind a THC, mind a CBD hatással vannak ezekre a receptorokra, a THC, alacsony engedélyezett mennyisége miatt kevésbé hat, ettől függetlenül érdemes számolni vele, ugyanakkor a THC hatása sokkal erőteljesebb, mint a CBD. Nézzük meg a hatásokat, először csak könnyedén, majd megyünk a bonyolultabb dolgok felé:

  1. a CB1 receptorok aktiválásával gátolja a GnRH-t
  2. némiképp gátolja a prolaktin felszabadulást a dopamin növelése által, a TRH általi termelést nem
  3. a növekedési hormon (GH) mennyiségét csökkenti a szomatosztatin gátlásával
  4. dózisfüggő módon befolyásolja a CRH-t, mely rövid távon gátolva van, krónikusan pedig nem. A kisebb dózis gátolja a CRH termelést, a nagyobb elősegíti, a ritkán fogyasztott CBD olaj növeli a CRH termelést, de kisebb dózisban csökkenti
  5. közvetlenül nem befolyásolja a keringő pajzsmirigy hormonokat, de közvetetten a CRH miatt igen
  6. a mellékvesében lévő CB1 receptorok kötődésével a kortizolszint a CRH negatív visszacsatolás kikerülésével csökken
  7. a mellékvese velőből az adrenalin felszabadulást gátolja
  8. GABA felszabadulását gátolja

Látható, hogy a hatása meglehetősen következetlen, függ a dózistól és időtartamtól, és hogy ez még ne legyen elég, az endokrinológiai rendszer (mellékvese) állapotától is, mielőtt azonban nagyon belemennénk a stage állapotokba, elemezzük ki bővebben a hatásokat:

  1. a CB1 receptorok aktiválásával gátolja a GnRH-t, ezzel az LH/FSH hormonokra van hatással. A GnRH szabályozza nőknél a havi ciklust, férfiaknál pedig a tesztoszteront (LH) és a sperma mennyiségét. A GnRH gátlása nőknél a ciklus megzavarását eredményezi, ezzel pedig a termékenységet, menstruációs problémákat. Férfiaknál potenciazavarok lehetnek és csökkent sperma mennyiség
  2. némiképp gátolja a prolaktin felszabadulást a dopamin növelése által, a TRH általi termelést nem, ez önmagában nem lenne rossz, hiszen a magas prolaktin szint gátlólag hat a GnRH pulzus generátor zónára (nem keverendő a GnRH felszabadulással), így ez a hatás jó lehet, mert a havi ciklust rendezheti…rendezhetné, ha nem lenne a felső pont
  3. a növekedési hormon (GH) mennyiségét csökkenti a szomatosztatin gátlásával, ez nem feltétlenül jó, de nem is rossz. A GH/IGF-1 nagyban függ a kortizol mennyiségétől is, ezt a stage állapotoknál ismertetem
  4. dózisfüggő módon befolyásolja a CRH-t, mely rövid távon gátolva van, krónikusan pedig nem. A kisebb dózis gátolja a CRH termelést, a nagyobb elősegíti, a ritkán fogyasztott CBD olaj növeli a CRH termelést, de kisebb dózisban csökkenti. Ez az egyik leglekövethetetlenebb hatása az összes közül, mely teljesen kiszámíthatatlanná teszi az egészet, szintén a stage állapotoknál lesz érdekes
  5. közvetlenül nem befolyásolja a keringő pajzsmirigy hormonokat, de közvetetten a CRH miatt igen, stage állapotnál ismertetem
  6. a mellékvesében lévő CB1 receptorok kötődésével a kortizolszint a CRH negatív visszacsatolás kikerülésével csökken, stage állapotnál ismertetem
  7. a mellékvese velőből az adrenalin felszabadulást gátolja, ez önmagában nem is lenne olyan rossz, de majd stage állapotnál kiderül miért is nem annyira jó…
  8. GABA felszabadulását gátolja stage állapotnál megismerjük
Ezen rész a teljes PDF tulajdonosoknak szól, mélyen kielemezve az egészet, nekik szeretnék segíteni, hogy értsék a hatásokat, ők érteni fogják (remélem) a stage állapotokat, itt ez a rész nehezebb endokrinológia lesz, de lentebb összesítem egyszerűen, hiszen aki nem érti ezt az írást a hormonok miatt, attól még érthetővé kell tenni. Az írás nem megy bele annyira mélyen a témába, mint a teljes PDF-ek bármelyike. A bejegyzés végén csillaggal jelölve fontos információk lesznek még.

*

Még mielőtt nagyon beleugrunk, fontos leszögezni, hogy ezen hatások gyógyszer (Naltrexone, NDT, Cortef, Metformin, Ozempic, Victoza, hogy csak a legismertebbeket említsem), táplálékkiegészítő mentes, egészséges (nincs autoimmun folyamat, Basedow, Addison, Hashimoto, Cushing…stb) emberekre vonatkozik.

Stage0, itt minden hormon jó helyen tartózkodik, kortizol közép/alsó tartomány, DHEA-s a kornak megfelelő, ebből kifolyólag a tesztoszteron is, pajzsmirigy hormonok közép, esetleg felső tartomány. Alvás megfelelő, erőszint oké, havi ciklus rendben. Igazából egy ilyen ember nem fog ezzel foglalkozni, hogy vegye ezt a terméket. Nem is nagyon elemzem, mert nagyban fog hasonlítani a stage2-re, hatás szempontjából. 

Stage1, itt jellemzően magas a kortizol, ebből kifolyólag idővel csökken a DHEA-s, és a tesztoszteron, a havi ciklus zavart szenvedhet az emelkedett kortizol miatt, gátlólag hat a GnRH pulzus generátor zónára. Az rT3 tovább bonyolíthatja az egészet, ne is vegyük egy ideig bele, nem beszélek még a táplálkozásról:

  1. ebben az esetben még rosszabb lehet a helyzet, mert nem elég, hogy a GnRH pulzus generátor zóna sérült a folyamatos magas kortizol miatt, még ez is gátol pluszban, könnyen megeshet a havi ciklus teljes kiesése, férfiaknál a potencia még inkább csorbát szenved
  2. amennyiben magas a prolaktin, úgy ez a hatás jó lehet, de ott az 1-es pont
  3. a magas kortizol szint érdemben nem szabályozza a szomatosztatint, így a GH-ra nincs hatással, ettől függetlenül csökkenhet
  4.  na…itt ez már érdekesebb. A kortizolt a CRH/ACTH negatív visszacsatolással szabályozza az agy, ha krónikisan magas a kortizol szint, akkor ez a CRH gátló hatás jó lehet. Miért? A magas kortizol szint lejjebb csökken, stage1-ben is előfordulnak alvászavarok, ezért leginkább a magas kortizol és az esetlegesen magas DHEA-s szint a felelős. Ha ezek csökkennek, akkor az alvás jobb minőségű lehet, és nap közben is nyugodtabbak lehetünk. Mivel itt már nem annyira magas a kortizol, így a GnRH jobban működhet, ez teljesen ellentmond az 1-es pontnak, magyarul a két hatás teljesen különböző, de mégis lehet jó ez miatt. Ne felejtsük el, hogy ezen pont teljesen kiszámíthatatlan, nincs következetes hatás
  5. itt nem fontos, de a 6-osnál igen
  6. a magas kortizol szint a D3 dejodinázt növeli, ezzel az rT3-mat is, mellette a TSH-t (függetlenül az étkezéstől), ha csökken a kortizol, akkor az rT3 /TSH is, az fT3 növekedhet. Ez, itt ebben a formában lehet jó is, hiszen az IR teszt eredmények javulhatnak, mert a fő inzulinrezisztenciát előidéző faktorok csökkennek (kortizol/rT3). Ne felejtsük el, hogy a magas zsír/fehérjetartalmú étkezés növeli a kortizolt/rT3-mat, így önmagában ez a hatás ugyan megvan, de nem biztos, hogy a számokban látszik is. Továbbá a 4-es pont is ide tartozik
  7. ha stresszes életet élünk, akkor 4-es, 6-os és ez a pont nagyon kedvezően befolyásolja az általános állapotot, hiszen a két fő stressz hormon (kortizol, adrenalin) csökkent mennyiségben lehet (azért lehet, mert a 4-es pontban a hatás kiszámíthatatlan) jelen, így a stressz kezelése könnyebb lehet, nyugodtabb az életvitel és az alvás
  8. Ellenben az a pont sajnos negatívan befolyásolja az alvás minőségét

Látható, hogy ebben az állapotban, ahol magasabb a stressz hormon szint, jótékony lehet a CBD olaj, de ne felejtsük el, hogy a 4-es pont miatt ez kérdőjeles.

Stage2, itt már az az állapot, amikor a mellékvese nem tud megfelelő mennyiségű kortizolt termelni, és nagyban esik a DHEA-s és minden egyéb androgén szintje, ami ebből lesz. Jellemzően ez az állapot, ami ritkán okoz tüneteket, esetleg néha egy-egy éjszakai pisilés zavarhatja az éjszakát

  1. itt ugyan nem akkora a kortizol GnRH pulzus generátor zónára kifejtett hatása (ez kortizol függő), de a károsodás már ebben az állapotban lehet maradandó, ami a CBD olaj fogyasztásával nem fog feltétlenül javulni. De legalább a kortizol gátló hatása csökken, ettől függetlenül a CB1 receptor aktiválással a GnRH kisebb mennyiségben lesz jelen, ebből kifolyólag az LH/FSH is. A hatás ugyanaz, mint a stage1-nél. 
  2. amennyiben magas a prolaktin, úgy ez a hatás jó lehet, de ott az 1-es pont
  3. a közepes kortizol szint érdemben nem szabályozza a szomatosztatint, így a GH-ra nincs hatással, ettől függetlenül csökkenhet
  4. stage2-ben nem feltétlenül vannak alvászavarok (bár ezt az rT3 bonyolítja, mint mindent), de ha éppen a CBD olaj csökkenti a kortizolt (kétséges), akkor előfordulhatnak már alvásproblémák
  5. itt nem fontos, de a 6-osnál igen
  6. ugyanaz vonatkozik erre is, mint a 4-es pontra, ez a hatás rosszabbodhat, ha csökken a kortizol
  7. ez a hatás mindenféle szempontból jobb itt, nyugodtabbak lehetünk
  8. Ellenben az a pont sajnos negatívan befolyásolja az alvás minőségét

Stage3, ez az az állapot, amikor már jönnek a mindent elsöprő/összetéveszthetetlen tünetek, melyek rendkívül szerteágazóak. Első, és legfontosabb az alvászavarok megjelenése, közöttük az éjjeli pisilés (bár ez stage2-ben is előfordulhat), akár többször is egy éjjel. A vége pedig a 2 és 4 óra közötti ébredés, mely lehet éhségre/a semmire (ez már nagyon rossz állapotot feltételez), és ez csak az alvás. Az állandó alacsony vércukor, szédülés, hányinger, rosszullét, menstruációs problémák (férfiaknál potencia gondok) mind mind az erős mellékvese fáradtság tünetei. Állandó alvászavar (mely a szénhidrát elvételre fokozódik, minél kevesebb szénhidrátot eszünk, annál rosszabbul leszünk), reggeli agyonvertek érzés, esti felébredés, majd elalvási képtelenség. Súlyproblémák, izomfájdalom, stressztűrési képtelenség, fejfájás, memóriazavar. Az általános hormon problémáról már ne is beszéljünk, minden létező hormon (ACTH, fT4/fT3/rT3, kortizol, inzulin…Addison krízis esetén már a GH, IGF-1 is) eltérést mutat, amit jó esetben az orvos vagy észrevesz, vagy nem. Ettől függetlenül az állapot borzasztóan rossz. 

Itt, ennél az állapotnál jellemzően nagyon sokat fog rontani a CBD olaj, ennek okát talán már sejtjük, de azért leírom:

  1. ha itt megvolt a havi ciklusunk, akkor teljesen megszűnhet, erre nagymértékben rátesz a teljes szénhidrát megvonása, az alacsony kortizol okozta súlyprobléma miatt
  2. amennyiben magas a prolaktin, úgy ez a hatás jó lehet, de ott az 1-es pont
  3. itt teljesen más a helyzet, a kortizol kritikusan alacsony értéke a GH-t még jobban csökkenti, akár harmada is lehet stage3 közepén, alján, ezt még tovább csökkenti a CBD olaj. A GH ilyen mértékű csökkenése már nagyban befolyásolja az anyagcserét, de ilyenkor nem ez a legnagyobb probléma, hanem innentől az összes pont, ezeket nagymértékben boríthatja
  4. mivel a hatás nem várható, következetlen, így megint két lehetőség van, induljunk ki abból, hogy elősegíti a kortizol termelést, vagyis növeli a CRH-t, ekkora a hatás akár jó is lehet, hiszen több kortizol áll rendelkezésre…egy ideig. Jó is lehet…de nem az…ugyanis nem véletlenül alacsony a kortizol, a mellékvese tudna többet termelni, de az agy nem akarja, ezért fogja vissza a CRH-t, ACTH-t, ezzel pedig megnöveljük, ezáltal még jobban károsodik a mellékvesekéreg kortizol szintetizálási funkciója, és idővel sokkal rosszabb állapotba kerülünk. Ez nagyon rossz hatás! Ugyanígy kerülendő a pregnenolone tabletta, progeszteron krém és Naltrexrone. Ha csökkenti a CRH/ACTH/kortizol mennyiségét…mi következik? Szedéskor a lehető legrosszabbul fogjuk magunkat érezni, mivel csökken a kortizolszint, vele együtt minden. A stressztűrés, vércukor a padlót verdesi, súlyproblémák fokozódnak, alvászavar már elviselhetetlen lesz, az állapot, ami addig volt, jelentősen romlik. 
  5. itt ennél a pontnál megint meg kell állni. A mellékvese magával húzza a pajzsmirigy értékeket is, melynél csökken a TSH és az fT4/fT3 nagyon lecsökken, ha a CBD nincs is erre hatással, a 4-es és 6-os pont miatt igen
  6. itt ezt nem is kell ecsetelni…ugye? Még kevesebb kortizol áll rendelkezésre, az állapot, függetlenül a 4-es ponttól (itt akár növekedhet a kortizol, de ez nem jó), nagyon sokat romlik, ugyanúgy ahogyan a 4-es pontnál
  7. bravó, ez a következő probléma. Kritikusan alacsony kortizolnál már nem tartható a vércukor szinten, időnként besegít az adrenalin…de gátolva van, ezáltal állandó jelleggel alacsony lesz a glükóz a vérben, nincs ami időlegesen megemelje, ezzel az agy maradandóan is károsodhat. Sőt, az éjjeli adrenalin általi vércukor emelés is elmarad, és gyakrabban kelünk éhségre
  8. ez már csak a hab a tortán, amikor a csökkent GABA mennyiség miatt sem fogunk tudni aludni, még nagyobbat rúgunk az endokrin rendszerbe

*

Sok táplálékkiegészítőt vezettem már le, ez sem különb, mint a többi. Ez csak egy, a sok közül, kicsit részletesebben van levezetve. Tanulság? Akad, vegyük is sorban. 

  • nagyon sok kiegészítő beleavatkozik sejtszinten az anyagcserébe, és ezzel megváltoztatva az alapvető, normálisnak tekinthető endokrinológiai funkciókat
  • ahelyett, hogy segítenének, hosszú távon kifejezetten ártanak, ezt ezen példán keresztül is láthattuk, és ez csak egy a sok közül. A GLUT4 kihelyezést segítők, kortizolt kikényszerítő termékek, GH fokozók és a többi baromság, amit drága pénzért megveszünk legtöbbször nem segítenek, csak ártanak. Ideiglenesen igen, de aztán minden sokkal rosszabb lesz
  • ez csak egy volt a sok közül, gondoljunk bele, hogy ezeket a termékeket kombináljuk. Az egyik segít valamiben, a másik gátol, a harmadik semmit sem csinál, mert ha nem lenne az előző kettő, akkor talán hatna valamit. Teljes a katyvasz, a keresztbe történő sejtszintű és endokrinológiai változások miatt (melyet a kiegészítők meg a gyógyszerek okoznak, indokolatlanul szedve) soha az életben nem fog helyreállni a homeosztázis
  • és akkor a gyógyszerek, melyek az egész hormon és enzimrendszert darabokban szaggatják szét
  • végezetül pedig a diéták sokasága, amik úgyszintén drasztikus változásokat okoznak a hormonális rendszerben

A végső következtetés pedig az én részemről, mint mindig…az endokrinológiai rendszerre rótt hatása a táplálékkiegészítőknek előbb utóbb annak a károsodását fogja okozni hosszú távon. A javulás lehet ideiglenes, de tartós sosem…nem véletlenül próbálgatjuk ezeket, de jellemzően egyik sem használ, csak ideig óráig. És a sok próbának a vége stage3 lesz, nagyon vékony pénztárcával, és az egészség nagymértékű romlásával.

Ezt lehetne csűrni, csavarni, de akkor még nehezebb lesz eligazodni a hatások között, de nem is kell. Mint oly sokszor elmondtam, leírtam már, ezek a kiegészítők megzavarják a normális hormonális működést. Lehet, sőt biztos, hogy vannak pillanatnyi pozitív hatásai (kortizol növekedés, vagy éppen csökkenés), amit jónak érzünk, de a káros hatások évek múlva jelentkeznek, így ezzel is így érdemes számolni.

Egy dolgot érdemes még megfontolni. Hiába szedjük a sok kiegészítőt, a szebb, jobb, egészségesebb élet reményében, ha azokból a hormonokból/enzimekből kevés van (márpedig stage3-ban minden hormon/enzim fokozottan csökken), amik ezt átalakítják, hasznosítják, védik a szervezetet, akkor semmit sem ér. Persze a táplálékkiegészítő ipar és lobbi nem ezt sulykolja. Félreértés ne essék, vannak olyan kiegészítők, melyek hatásosak és jók lehetnek, pl. gasztroenterológiai vonalon, de én jó hatást, ami nem káros és segít az anyagcserén, endokrinológiairendszeren…hosszú távon…terméktől még nem láttam. 

Ha már stage3-nál tartunk, akkor segítséget nyújthat ez.

Az oldalon található információk saját szellemi termékek, a szöveg része vagy egésze jogvédelem alatt áll. Bármely részének, vagy egészének a felhasználása (idézése) kötelezi a felhasználót a forrásmegjelölésre, minden jog fenntartva, copyright © 2020.

”Anna”/ A funkcionális táplálkozási tanácsadói képzésemről itt tudsz bővebben olvasni.
”Anna”/ Az e-book-ok itt voltak elérhetőek, ezekben a témákban. Így, ebben a formában nem lesz többet letölthető/megvásárolható, erről a továbbképzésemnél is olvashatsz.

”Anna”/ Itt az érintett témakörökről tájékozódhatsz, mely biztosan bonyolult lehet elsőre.

Iratkozz fel ha értesülni szeretnél az újdonságokról, spam mappát ellenőrizd

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: