Egyéb kategória,  Kicsit mélyebb magyarázat

Egy évvel az utolsó kortizol teszt után

Amennyiben a felkeltettem az érdeklődésed...

...úgy a funkcionális táplálkozási tanácsadói tudásomat igénybe veheted.

Ismétlés a tudás anyja?

Valahogy úgy…igen. A döntés hirtelen születik, legtöbbször a kíváncsiság miatt. 11 hónapja csináltattam meg hosszú évek után a javulásomról szóló bejegyzést, hogyan jöttem ki egy Addison krízis jellegű mellékvese összeomlásból. Ennek a validált , hitelesített leleteit itt tudjuk összehasonlítani. 

Akkor minek az ellenőrzés? 

Azért, hogy láthassuk, amit elértünk, vagy elérhettünk…azt sikerül-e tartani. Az élet csupa stressz, munka, idegeskedés, esetleg sport…nem megfelelő táplálkozás, betegségek. Ezek mind befolyásolják a mellékvese állapotát, jellemzően negatív irányban. Mindent jól csinálunk…? Ezt nem lehet tudni, csak célzott vizsgálattal, de lássuk is miként hat az élet rám, sikerült megőrizni amit felépítettem az Addison krízisből? Tekintsük meg a régi leletet, fontos összehasonlítás van benne.

Innen indultam…

Ez a lelet dátum szerint 2016.11.26.

A személyes adataimat nyilván kitakartam, nem szükséges, és nem is fontos. Ekkor már nem csináltattam több pontos nyál kortizol tesztet, mert előtte volt épp elég. Egy is megfelelt, hogy lássam a változást, valamilyen irányban.

Kortizol szint megfelelősége

2/10

Ez a lelet dátum szerint 2017.01.14.

2 hónap telt el a két lelet között, a hülyeségeimnek és a nem megfelelő terápiának következtében ez a gyalázatos érték tovább csökkent. Mint látható, volt még hová…gyakorlatban az Addison kór tüneteit kezdtem produkálni.

Kortizol szint megfelelősége

0.5/10

Ez a lelet dátum szerint 2021.02.03.

Nagyon régen nem voltam vérvételen, jól éreztem magam, minek? Ellenben mégis úgy éreztem, hogy érdemes lehet. Nagyon sok minden hiányzik a felsorolásból, ezek az érdekesek. A többit azért nem tettem be, mert az összefüggéeseket levezetni sok oldal lenne, és nem ez a cél. Csak annyi, hogy bemutatni azt, hogy igen…ki lehet jönni a mellékvese fáradtságból. 

Kortizol szint megfelelősége

10/10

A kortizol reggeli értéke: 561 nmol/L, a DHEA-s értéke jóval több, mivel elfelejtettem, hogy vérvételre kell menni, így reggel a jó szokásomhoz híven azzal indítottam, hogy a nekem megfelelő adagot bevettem. Az érték 15.29 umol/L, ami borzasztóan magas, meghaladja a pubertás kori mennyiséget.

Ez a lelet dátum szerint 2022.01.23.

Mit kell nézni? 

1 év elteltével a kortizol mennyisége hajszálra ugyanaz, tehát megőriztem a mellékvesém állapotát, de van egy kiugró érték, ami sokkal kevesebb, nem felső határos…mint volt, ez pedig a DHEA-s. 4.99 umol/L…olvassunk csak tovább. A leleten látható még egyéb vizsgálat is, ezek csak nekem kellettek, a kortizolhoz nincs köze.

Kortizol/DHEA-s szint megfelelősége

10/10

A kortizol reggeli értéke: 540.9 nmol/L, a DHEA-s értéke jóval több a felsőn, mivel elfelejtettem, hogy vérvételre kell menni, így reggel a jó szokásomhoz híven azzal indítottam, hogy a nekem megfelelő adagot bevettem. Az érték 15.29 umol/L, ami rendkívül magas, meghaladja a pubertás kori mennyiséget.

Ahhoz, hogy át lehessen számolni, az umol/L mennyiséget ng/dL-re, kell egy kalkulátor.

Látható, hogy a DHEA-s értéke a tavalyi leleten 15.29 umol/L, ezt átszámolva 550 ug/dL jön ki, ami nagyon sok, ez nem feltétlenül baj. Viszont a mostani vérvétel alkalmával figyeltem, nem vettem be reggel a szokásos adag DHEA-t, hogy lássam…mennyit képes termelni a mellékvesém. Az érték 4.99, legyen kerek 5 umol/L, ez átszámolva ~180 ug/dL értéknek felel meg, ami a grafikonból leolvasható. Jó ez? 42 éves vagyok, így ha képzeletben a 180 ug/dL értéket végig húzzuk, akkor kb. 46 éves férfi DHEA-s szintjének felel meg, ami tökéletes a mostani helyzetben. A mellékvesém hozza az életkornak elvártat, sikerült az Addison krízisből felépülni, és meg is tartani az állapotomat. A teljes igazsághoz hozzátartozik a progeszteron mennyisége, mely egy kicsit már emelkedett az 1 évihez képest, de azon voltam meglepődve, hogy csak ennyire…azok után, amit műveltem magammal. 

Mit tettem az elmúlt egy évben? Mindent, ami az élettel jár, szándékos diéták, testépítő jellegű edzések, munka…minden, amit az emberek szoktak tenni, tehát nem kíméltem magam. Ennek ellenére marad az érték pontosan ugyanannyi, mint 1 éve, tehát a magam által kidolgozott szisztéma és módszertan működik a továbbiakban is. Mit nem tettem? Semmilyen táplálékkiegészítő tablettát és adaptogén gyógynövényt nem szedtem be idestova 5 éve, csakis az étkezéssel befolyásoltam az állapotomat. 

Helyre lehet jönni a mellékvese fáradtságból? A mellékelt ábra szerint igen…de meg is lehet tartani? Szintén úgy tűnik, hogy megfelelő táplálkozással, és életvitellel ez tartható. 

”Anna”/ A funkcionális táplálkozási tanácsadói képzésemről itt tudsz bővebben olvasni.
”Anna”/ Az e-book-ok itt voltak elérhetőek, ezekben a témákban. Így, ebben a formában nem lesz többet letölthető/megvásárolható, erről a továbbképzésemnél is olvashatsz.

”Anna”/ Itt az érintett témakörökről tájékozódhatsz, mely biztosan bonyolult lehet elsőre.

Iratkozz fel ha értesülni szeretnél az újdonságokról, spam mappát ellenőrizd

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: