Mellékvese, hormonok és plazmaadás (plazmaferezis)
Amennyiben a felkeltettem az érdeklődésed...
...úgy a funkcionális táplálkozási tanácsadói tudásomat igénybe veheted.
Felvezetés...mi is ez?
Hazánkban is kezd elterjedni ez az eljárás, ami nem keverendő a véradással.
Nézzük meg miről is van szó.
A véradást talán mindenki tudja mit jelent, lecsapolnak az önként jelentkezőtől testsúly függvényében X ml vért (teljes), majd ezt vérátömlesztéskor hasznosítja az orvostudomány, ezért kapunk egy szendvicset és üdítőt (talán?), tehát jótékonysági érzésünk támadhat, hiszen a “juttatás” semmi, ellenben sokat tudunk segíteni az embertársainkon.
A vérplazmaadás egészen más, de előtte nézzük is meg mi a vér összetétele, nagyvonalakban.
A képen láthatóak a vér összetevői, szűken mutatva a plazmát is. Ez csak egy kis szelete az egésznek, lejjebb meg fogunk ismerkedni mással is, nagyon fontos vonatkozásai lesznek.
Az eljárásra a következő vonatkozik, röviden vázolom és nem kell külön Google-t használni.
Az adott intézménybe jelentkezni kell, ahol előzetesen vért vesznek, és megvizsgálják alkalmas-e a donor a plazmaadásra. A vérvételt megelőzően általános rutin ellenőrzésre kerül sor, nézzük meg:
- 50 kg alatt nem lehet adni
- vérnyomás kontroll
- véna megfelelősége
- 18-60 év közötti kor (bár a felsőt talán intézmény válogatja)
- TAJ kártya és hivatalos dokumentumok a lakcímről
Ezeket az aktuális intézmény honlapján tudjuk ellenőrizni, mit kérnek feltételként, mint alap.

Ezek nélkül, vagy nem megfelelőség esetén azonnal el leszünk utasítva, még az alkalmassági vérvétel előtt. Ha rossz a vénánk, akkor nem engedik, mert eléggé termetes tűt szúrnak bele. Nekem szép vastagok és jól láthatóak, ennek ellenére azért nem esett jól…és már el is árultam egy részét. Igen. voltam…párszor. Konklúzió lesz, teljes magyarázattal, ahogyan eddig is megszokott volt.
Mi történik ez után?
Kapunk egy saját felelősségre történő (becsületességre operáló) kitöltendő kérőívet. Egy része nem meghazudtolható, hiszen ha átmentünk az előzetes megfelelőségi teszten, akkor vesznek egy kis vért és megnéznek különböző paramétereket (fertőző betegségek…HIV, hepatitis…), tehát hazudni nincs értelme.
Általános jellegű kérdések sora lesz, ezek értelemszerűen kitöltendők. Hogy érezzük magunkat, voltunk-e betegek, tartózkodtunk-e külföldön, mennyi ittunk (ez fontos…hiszen a megfelelő hidratáltság kell, de szeretem az extrém teszteket, így ez nekem nem volt lényeges), lényegében pár kérdésre, becsületességi úton kell választ adni.
Aztán jöhet az alkalmassági vérvétel, ahol a fent említett immunológiai vizsgálatok mellett immunglobulin szintet és általános hematológiai paramétereket néznek (VVS, FVS, hematokrit, hemoglobin, trombocita, összfehérje). Ennek eredménye szinte azonnali, az immunglobulinra kell több napot várni, ezért nem lehet azonnal plazmát adni. Ha ezeken túlvagyunk, vidáman lehet hazamenni, kapunk (a jobb helyeken) egy kis csokit/szendvicset, üdítőt ekkor is (mint minden alkalommal). Ha megfelelő minden, akkor az intézmény email-ben értesít minket és lehet menni plazmát adni.
Ha elfogadhatóak az eredmények…mehetünk…rendben, de ez miért jó? A véradás önkéntes és jelképes juttatás alapján működik. A plazmaadás más…az első ugyanúgy, de itt komoly összegeket lehet kapni, intézménytől függően. Nem ritka az évi 600.000 Ft-os térítés sem (ennek egy része készpénz, másik része Edenred utalvány).
Hűha…ez jól is hangzik, nemde? Kicsit lassítsunk, mert van feltétel. 365 nap/45 alkalommal lehet menni (és évente egyszer teljes vért kell adni), tehát ez kb hetente egy alkalmat jelent, a magyarországi szabályok szerint 72 óránként, ezt a pihenőidőt az intézmények be kell tartsák. Itt van egy kis áthallása a dolognak, már most. Ez intézményenként értendő, és nem TB alapú összeköttetést jelent, tehát ha 45 alkalommal voltunk egy plazmaadó helyen és oda már nem mehetünk, akkor bátran át lehet “kéredzkedni” egy másikba, nincsenek az adatok összefésülve, de ha rákérdeznek, lehet hazudni…nem voltunk még soha.
Ez csak tőlünk függ, így simán lehet menni 3 naponta, ha lejár a 45 alkalom, tovább lehet állni egy másik intézménybe. DE! És itt jön a de, viszont előtte nézzük tovább.
A metódus nagyon egyszerű, ha már megyünk a ferezisre. Minden alkalommal ki kell tölteni a kérdőívet, majd egy orvos is megnézi ezeket az adatokat, plusz még a vérvételi eredményeket is, hiszen minden alkalommal kontrollálják az összes hematológiai paramétereket, egy fiola vért a ferezis előtt levesznek, azonnal küldik a laborba (csak az előző eredményt lehet elkérni, nyilván plazmaadás közben nem megyünk ki tudakolódni). Ezeket nem adhatják ki, persze engem érdekelt, így elmondták, ez az orvostól függ, volt aki viszolygott ettől, hogy ugyan miért izgat ez engem…a válaszom egy “csak” volt, mert szeretném tudni. Helyet foglalunk egy eléggé kényelmes és dönthető páholyba, és kivárjuk amíg a plazmaadás megtörténik. Hogy ne érjen meglepetés minket, leírom…de utána tudunk nézni.
Ez derekasan vastag tűt a vénánkba tolnak (fenti kép), ami nem biztos, hogy nagyon jól fog esni. Én bírom, ezzel nincs különösebb baj…de nem mindenki van ezzel a ténnyel így. Kapunk a kezünkbe egy stressz lasztit, melyet nyomkodni kell, amikor egy vérnyomásméréshez hasonlítható levegő működtetésű szorító eszköz elkezdni a felkarunkat pumpálni. Célja az, hogy gyorsabban jöjjön a vér.
A gép egyszerűen működik, belepumpálunk X ml vért, majd ezt kicentrifugálja (egy külön tasakba megy a plazma), majd az alakos részek vissza ugyanazon a tűn keresztül az érbe. Erre azért van szükség, hogy ne egyszerre távolítson el a gép több litert, az sokkot okozna. 4 karikával nálam ez le is zajlott, ami azt jelenti, hogy 820 ml plazmát vettek le, ami szép mennyiség. Mivel ez folyadékveszteséget okoz, ezt pótolni kell, ekkor a gép vissza is nyomja az erre előkészített oldatot, mely pótolja a fontosabb ionokat, ez eléggé hideg érzés és mint látható, a színe is más. Úgy nagy általánosságban véve nem mindenki szeret tűvel az erében bambulni, maga a tény sem jó…a különböző hatásokat figyelembevéve, melyeket lent taglalok.
Ha minden rendben zajlott, akkor kihúzzák a tűt, erősen le is kötözik, mert nagyobb lyukat üt, mint a sima vérvétel.
El lehet andalogni arra a helyre, ahol kifizetik (helyben) az adott összeget (intézménytől függ), kapunk egy igazolást erről…és széles mosollyal lehet menni ezzel a zsozsóval a kezünkbe haza…vagy ahová az utunk visz. Könnyű préda, nem kevés amit kaphatunk. Mi ezzel a gond?
Na…eme felvezetés után erre térek ki.

Az általános leírás szerint (mely vonzó lehet), minden pótol a szervezet 72 óra alatt, ha rendesen táplálkozunk.
Mit pótol? A javaslat szerint fehérjedúsan kell táplálkozni, és minden happy. Ez így is van, és alapjáraton kerülni kell a ferezis előtt a zsírdús élelmiszereket, mert ha lipidben gazdag a vér, akkor a plazma használhatatlan lehet.
Akkor nézzük meg bővebben mit tartalmaz a plazma.
Gyakorlatilag az összes hormont, enzimet, vitamint…amit csak lehet.
Vegyük elő a matekot, és akkor egy kicsit egyértelmű lesz. Nálam 820 ml plazmát vettek le, egy gyors számolás után hamar kiderül, hogy ~ 60 kg vagyok, kb. 4 liter vér van bennem, ennek ha hihetünk a számításoknak, akkor 55%-a plazma, tehát 2200 ml. Ebből hopsz, lecsapolnak 820 ml mennyiséget…lehet számolni. Esetemben ez a teljes plazma mennyiségének a ~36%-a, de minimum a harmada. Rosszul értelmezzük, ez nem a plazma harmada (vagyis de), hanem a bennünk lévő hormonok, tápanyagok, immunglobulinok, enzimek…33-36%-a.
Jaj, mi ezzel a baj? Akkor erre választ adok és sok oldali megközelítést igényel.
Mit távolítanak el ilyenkor, ami a plazmában van? Látható a képen, ez egy sokk a szervezetnek. Veszem sorban.
- immunglobulinok, melyek az immunrendszer alapvető elemei. Eltávolításukkal olyan hatást idézünk elő, mintha folyamatosan betegek lennénk, tehát a keletkező veszteséget pótolni kell, állandó igénybevétel a fehérvérsejteknek. Egy meglévő és krónikus fertőzés esetén még további terhelés a csontvelőnek és az immunrendszernek, a rendelkezésre állás emiatt korlátozott, míg nem pótlódik
- az összes endokrin hormont, pregnenolone, progeszteron, kortizol, DHEA, tesztoszteron, ösztradiol, IGF-1, növekedési/pajzsmirigy hormon, ACTH, TSH…hogy csak az ismerteket írjam, de a képen látható
- vitaminok, ásványi anyagok, koleszterin
Az immunrendszeri összetevők kivonása értelemszerű, nem kell hozzá semmi extra fantázia, egyértelműen terhelés, hiszen elég nagy százaléka el van távolítva. Az endokrin rendszer sem sokkal szívderítőbb…de hogyan jön ide a mellékvese fáradtság?
A ferezis során minden hormon a harmadával csökken, tehát ezt értsük jól…és nézzük meg a DHEA-s értéket, ami az életkorral változik (és a legfontosabb fiatalító hormon), akkor látható az…hogy…például egy 80-as értéket veszünk alapul, akkor az az arányokat nézve (36%-os eltávolítás), 1 óra alatt öregedtünk minimum 10 évet. És ez az összes hormonra igaz, nem csak erre az egyre, hiszen a plazmában lévő összes hormon leadásra kerül.
Persze, most mondhatjuk és jogosan, hogy ezt pótolja a szervezet, ami igaz is…de itt kapcsolódik be az, hogy milyen áron. Lejjebb ezt jobban górcső alá veszem…

Kezdjük az elejével, az ACTH…ebből lesz a koleszterinből első körben pregnenolone. Mind a hármat harmadoljuk, az agyalapi mirigy ACTH termel, hiszen csökken a mennyisége…de nem csak ennek, hiszen a pregnenolone-nak is. A harmadolódott pregnenolone mellett a DHEA is harmadára csökken és az ebből korábban képződött androgén (tesztoszteron, ösztradiol) hormonok is.
A progeszteron is, mint minden…harmadolódik, és az ebből korábban termelődött kortizol/aldoszteron is. Ezek a hormonok felelősek a vérnyomás/vércukor szinten tartásáért (is).
Ha megnézzük a sematikus, egyszerűsített ábrát, akkor sok minden világos lesz. Az összes hormon harmadolása okán nem csak azt a harmadot kell pótolni, ami elfogyott…pl a tesztoszteron, hanem előtte azt is, amiből képződik. Pl a DHEA-t és az azt megelőző pregnenolone-t, ACTH-t (és koleszterint, mert a kiindulási molekula az). A kortizol okán pedig…fel kell tölteni a koleszterint (ezt alapból, a máj elvégzi), az ACTH-t (agyalapi mirigy fokozottan termeli), pregnenolone feltöltése, majd a progeszteron és a kortizol/aldoszteron.
Természetesen minden kötőfehérjét is harmadol a ferezis (SHBG, transzkortin, transzferrin…stb), gyakorlatilag az összes létező összetevőt érint, amit a plazma tartalmaz.

Probléma? Semmi, hiszen megtörténik a hiányzó hormonok pótlása. Aham’. De milyen áron is? Ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi a mellékvese fáradtság okozója, akkor ez nem kicsit marginális összefüggés. A mellékvese fáradtságot a kortizol (pregnenolone, progeszteron) fokozott igénye idézi elő, melyet a stressz/nem megfelelő étrend, tartós/krónikus betegségek okoznak. A ferezis szó szerint megtizedeli az összes hormont, enzimet, immunglobulint, amit a plazma tartalmaz, nagymértékű stresszt okozva ezzel a szervezetnek, mellékvesének, immunrendszernek. A nem megfelelő táplálkozással előidézhetünk vitamin/ásványi anyag hiányt is, mert a plazma ezekből is tartalmaz bőven.
Minden ferezis alkalmával rengeteg endokrin hormont veszítünk, amit a mellékvesének kell szintetizálni…mégpedig pluszban, ez felfogható egy olyat terhelésnek, ami nem természetes és fokozottan igénybeveszi a mellékvesét!
Az már csak hab a tortán , hogy szó szerint minden alkalommal öregítünk magunkon 10 évet, amit az endokrin/immunrendszer pótol, ha tud…de ez nem biztos. Olyan mértékű stressz ez, amit nem feltétlenül tud egy gyenge szervezet hosszú távon és sűrű ferezissel tolerálni.
Ferezis közbeni tünetek lehetnek és innentől óvatosan kell kezelni az egész lehetőséget, ezen tünetek éhgyomorra és folyadék fogyasztása nélkül értendőek:
-szédülés, vérnyomásesés: folyadék és kortizol/aldoszteron kerül eltávolításra, méghozzá ezen hormonok harmada. Ezek tartják fent a vérnyomást, esni fog ha kevés. Nagyon gyorsan kellene pótolni, de a szervezet nincs erre felkészülve, és a harmadolódott ACTH/pregnenolone/progeszteron lépcsők miatt ez egyébként is nehézkes…és ha előrébb vagyunk a mellékvese fáradtságban, akkor ez még jobban akadályba fog ütközni. Intő jel!
-vércukor esése: ebből is eltávozik a mennyiség, és mivel a kortizol tartja szinten a glükózt a vérben, így a csökkent kortizol miatt nehezebben pótlódik, a fentiek miatt
Ezen két ok miatt erősen javasolt sokat inni és enni a ferezis előtt.
Hosszú távú hatások, melyekkel érdemes számolni:
- mellékvese erős terhelése, ami a fenti tényből fakad, 72 óránként az összes hormon harmadolása rendkívüli módon igénybe veszi a mellékvesét, elősegíti ennek a szervnek a funkciószűkülését
- DHEA-s/tesztoszteron/ösztradiol (SHBG is) szint csökkenés, mely menstruációs/potenciazavarokhoz vezethet
- immunglobulinszint csökkenés, ami hosszú távon kedvezhet különböző betegségeknek
- transzferrin, ferritin, egyéb szállítófehérjék/vitaminik/ásványok hiánya, mely vérképzési zavarokhoz, immunrendszeri problémákat okozhat
- erős fáradékonyság, a pajzsmirigy/endokrin hormonok csökkenése miatt
- minden szerv erős többletmunkának van kitéve, ami hosszú távon azoknak a túlterheléséhez vezethet
- átmeneti öregítő hatás, minden enzim/hormon/faktor harmadolása miatt
Konklúzió, az én részemről.
Igen, voltam ferezis-en, több okból is, ezeket sorolom:
- kíváncsi voltam milyen (intézménytől függetlenül, ahová mentem, csillagos ötösre értékelek mindent, nincs reklám)
- az általános alap hematológiai adatok nekem jól jöttek
- a juttatás sem utolsó
72 óránként mentem, ötször voltam, ebből kétszer totál éhgyomorra és folyadékfogyasztás nélkül. A tesztet jól abszolváltam, semmi rosszullét nem volt (tehát a korábbiakban tesztelt állapot valószínűleg megmaradt a mellékvesém okán), mi ne tegyünk így…több okból sem. Pontosan tartsuk be amit kérnek az intézményben, különben nagyon rosszul lehetünk és az orvosok sem fogják engedni a ferezist.
Mégis…miért nem megyek többet? Az ok magától értetődő, én úgy gondolom, fent vázoltam az alapokat, ennél akkurátusabban is ki lehetne fejteni, ennyi úgy gondolom elég, aki kicsit szeretne tisztában lenni ezzel. Hosszú távon ezt végigvezetve nem kifizetődő mindez, ha a lehetséges veszélyeket számba vesszük és aki egyszer helyrejött a mellékvese fáradtságból (én) és tudja mivel jár, soha többet nem fogja kockáztatni újból.
Egészséges endokrinrendszer nélkül az immunrendszer nem funkcionál megfelelően.
Megéri? Ezt mindnekinek magának kell eldöntenie, sem rá…sem lebeszélni nem akarok senkit sem erre a lehetőségre. Mérlegelni kell a veszélyeket és a lehetséges pénzügyi előnyöket, de ha tartósan élünk ezzel a lehetőséggel, akkor nem árt nyomonkövetni a hormonrendszerünket, ami pénzbe kerül, és idő előtt abbahagyni az egészet.
A túl sűrű ferezis nem megfelelő táplálkozással és meglévő betegségekkel tűzdelve, sok stresszel együtt nem feltétlenül lesz az egészség záloga, ezt tartsuk szem előtt!