Bemutatkozó

A nevem Majoros Richárd, egy teljesen átlagos, hétköznapi embernek tartom magam. Egy dolgot leszámítva, mégpedig azt, hogy borzasztóan kíváncsi vagyok (ezt már sok embertől megkaptam), szinte minden érdekel, és ez vezetett el oda, hogy ezeket az információkat le tudtam írni ebben a könyvben. A könyv megszületése hosszas vívódás után dőlt el, ami nagyjából 10 évet ölel fel, ebben benne vannak a saját laborvizsgálataim elvégzése, tanulás, kísérletezés magamon, és megannyi haszontalan blog és egyéb írások olvasgatása. Aminek utólag azt mondom, nagyon is volt értelme, de akkor nem éppen ez járt a fejemben, hanem az, hogy megint egy baromság, amit megcsináltam, és még csak jobban sem lettem tőle. De ne rohanjunk előre, olvassuk el a bemutatkozómat, ami úgy körülbelül leírja hogyan jutottam el a könyvig. A téma nagyon bonyolult, és nehezen érthető lesz, igyekszem egyszerűen fogalmazni, de ez a legtöbb esetben nem lehetséges. Az igazán fontos dolgot vastagon kiemelem, a normális betűtípus is fontos, és szükséges a megértéshez, a dőlt betű pedig amolyan kiegészítés, ez lehet mellékszál, vagy akár mélyebb endokrinológiai magyarázat. Így remélem mindenki számára könnyebben érthető lesz.

2009 tájékán rám jött az 5 perc, hogy én bizony kigyúrom magam, a lehető leghamarabb, miként, ha nem így? Minden ember ezt szeretné, hamar-hamar, gyorsan fogyni, izmosodni. Első webcím az a bizonyos sárga oldal, ami rengeteg “hasznos” információt tartogat a hozzá nem értő embereknek, mint amilyen én is voltam. Azért valljuk be, vannak ott egészen jól fogható cikkek is, de elég ritka és érteni, szelektálni is kell mellé. Zsír nemigen volt rajtam, teljesen átlagos, inkább vékonyabb srácnak mondtam volna magam, azt ettem amit akartam és akkor amikor jólesett. Volt olyan napom, amikor 2 tábla 200 g-os csokit zabáltam meg, sosem változott a súlyom +2 kilónál többet (bár nem mértem magam, mert minek, ez volt a tippem), de hogy őszinte legyek egyáltalán nem is érdekelt, ha jól emlékszem, akkor nemigen mentem 70 kg fölé.

Aránylag jó endokrinológiai állapotban voltam, dolgoztam, éltem az életem. Az állapotom stage0 volt, a későbbiekben ezt meg fogjuk érteni, ez tuti.

Az internetnek „hála”, megannyi tippet olvashatunk, minden témában, így a testépítés sem volt kivétel. Olvasgattam, nyomtam az edzéseket, ahogyan az egyéb okos oldalakon leírják, itt természetesen a fórumokat is látogattam. És elkezdődött az ész nélküli edzés, mert hamarjában szerettem volna évente 10 kiló izmot “pakolni” magamra, ahogyan azt meg is írják. Akkor úgy is kell lennie, nosza, gyerünk edzeni. 2 órás súlyzózás, minden másnap, alig 3 hónap után osztott terv, mert már “haladó” lettem(?). Az első fél évben tényleg szépen fejlődtem, de valahogy abbamaradt, bezonyám’ , itt már stage1-ben voltam, magas volt a kortizol (rT3) szint, ennek okait és mibenlétét a könyv végére világosan fogjuk látni. Ekkorra már “mindent” tudtam a testépítésről, elolvastam, amit csak lehet erről, professzor voltam. Zacskószám…jaj…még ha csak annyi lett volna…vödörszám vettem a fehérjét, meg a sok kiegészítőt, még keményebben edzettem, tömtem magamba a csirkemellet. Csak híztam (átléptem stage1-be), így ezt megunván diétára fogtam magam, szépen le is adtam 2 hónap alatt a felszedett “kis” úszógumit. A végére nem volt egyéb panaszom, jól aludtam, de szerintem stage2-ben voltam, és a 160 g-os étkezés csak jobban rontott, amit utána műveltem, ezt a későbbiekben meg fogjuk érteni. Ekkor kb. 2 év telt már el amióta elkezdtem edzeni. Itt még nem foglalkoztam az ennivalóval annyira, így egy év alatt feljött 15 kg, tipikus 160 g-os kaja volt, ettem amit tudtam, meg ami előttem volt, hiszen “tömegeltem”. Igen, belehúztam, nem vagyok magas, 169 cm, így eléggé zömök lettem, mondhatni meghíztam. De a tükör volt a hibás, hogy tört volna derékba, egyszer bele kellett néznem, és nem csak az ábrázatomat láttam, hanem a teljes testemet. Pfúj, nem tetszett, 82 kg, 169 cm-hez? Úgyhogy szépen újfent elkezdtem diétázni, mert még kis jóindulattal se lehetett azt mondani, hogy tetszett a látvány. Azt hittem lemegyek hídba, pedig nem vagyok hajlékony. Ekkor kb. 3 éve edzettem és 3 hónap alatt leadtam 12 kg-ot, izomvesztés nélkül, ugyanolyan súlyokkal tudtam dolgozni, ez a stage2 miatt volt. Ez van megírva mindenhol, heti 1 kg még normális zsírvesztés, hát erre törekedtem.

Heti 1 kg, 3 hónap alatt, kemény munkával lejött 12 kg, az első 2-3 hét diéta után már felébredtem pisilni, de csak egyszer, és minden nap pontban hajnali fél kettőkor. Nem foglalkoztam vele, hiszen sokat ittam (mert a testépítő média szerint napi 2-3 liter KELL, jah’ persze), meg a fórumokban is ezt olvassa az ember. És különben is, minden testépítő pisál éjjel, ez forog közszájon. A fórumokat meg inkább hagyjuk, mert amiket ott lehet tanácsként olvasni, az felér egy hosszabb kínzással. A hülyeségek netovábbja, olyan bődületes ökörségekkel, hogy így utólag a falnak megyek tőle. De akkor nem tudtam hová fordulni. Mindegy, haladtam a diétával, és látszott is az eredménye, azért 12 kg csak 12 kg, a 169 cm-es mélységemhez. És az utolsó nap (valamiért így jött ki, hogy az utolsó napon történt mindez), a szokásos időben felébredtem pisilni, amit természetesen el is végeztem, ahogyan szokták a felnőttek, de éhes lettem (pedig sosem voltam előtte, simán vissza aludtam), és nem akart elmúlni. Ekkor nem értettem mi történik (itt nagyban károsodott már a mellékvese, ennek miértje kicsit arrébb lesz olvasható), hát ettem, és befejeztem a diétát. Elégedett voltam, megcsináltam, amit szerettem volna, a diétám magas szénhidráttartalmú volt, kevés zsírral, de így eljutottam 3 hónap alatt a stage2 aljából a stage3 aljáig, most először, de nem utoljára. És már másnaptól a pontosan „kiszámított” kalóriák szerint elkezdtem “izmot” felszedni. Aham’, hittem én azt. Az edzések ugyanolyanok voltak, mint előtte, bukásig mentek. A tipikus étkezést követtem, este már csak fehérje (szigorúan kazein, mert leesik az izom, erről is lesz szó a későbbiekben, hogy mekkora baromság), de minden éjjel felébredtem arra, hogy éhes vagyok. Az alvásom semmit nem ért, mert nem is tudtam, enni meg nem mertem este, mert az este elfogyasztott szénhidrát hizlal, legalábbis azt hittem, mert mindenhol ezt írták. Hát ki a franc akart meghízni, ha már a pokol kénköves bugyrát megjárva lefogyott? Senki, így én sem. De akkor sem tudtam aludni, szedhettem én a triptofánt marékszámra, egy hülye voltam, bedőltem a sok marketingnek, de nem először és akkor még nem is utoljára. Volt időszak amikor nyugtatót szedtem, de azzal sem volt jó az alvás.

Most leteszem a fejem és jöhet az álommanó. A testem érdekes átalakuláson ment át, még örültem is neki, aztán rájöttem, hogy debil vagyok. A karom eresebb lett, de a hasamon gyűlt a zsír, ez tipikus tünete az erős mellékvese fáradtságnak. Minden, amit a stage3-ban leírok a későbbiekben, tünet volt. Híztam és nem fejlődtem, de csak a belem nőtt, a karom egyre eresebb lett, és a tetejébe még gyengültem a végére. Az idegeimen még egy légy sem táncolhatott, mert pattanásig voltam feszülve, szó szerint olyan voltam, mint egy idegbajos. Ezt 2 hónapig csináltam, és akkor úgy döntöttem, hogy nem buggyantam meg teljesen, itt valami nem stimmel. Akkor már sejtettem, hogy a mellékvesével van baj, elkezdtem olvasgatni, de hamar meguntam. Kit érdekel ez a sok hablaty? Meg amúgy nehéz téma, és egyébként is, nincsen nekem semmi bajom sem. Gondoltam magamban, okos vagyok én, majd megoldom. Hát meg is, ezt a későbbiekben ki is fejtem, mekkora szellemi rövidnadrág voltam még ez után is, de meddig. Te jó ég, így visszagondolva nem is értem. Kényszer pihenőre küldtem magam, éppen akkor jöttem szabira, így nem volt gond. Semmit nem csináltam, csak ettem egész nap, éhes sosem voltam. Azt nyeltem le, amit a tányéron elém raktak, még jó, hogy csak étel volt rajta. Fel is szedtem 6 kg-ot, azalatt a 6 hét alatt, amíg szó szerint zabáltam, csak a vályú hiányzott előlem. Minden éjjel kimentem pisilni (függetlenül attól mit és mennyit ettem), ám a negyedik héttől a szokásos 2 óra helyett, minden nap 20 perccel később. Innentől minden nap ennyivel eltolódott ez az idő, amíg át nem tudtam aludni egy egész éjszakát, ez ment kb. még egy hétig. Ekkor úgy gondoltam, hogy “hallelujah”, jól vagyok, lehet edzeni. El is kezdtem, de nem a szokásos agyatlan tempóval. Egy sorozat mindenből, az is olyan súlyokkal, mint amiket a lányok használnak a teremben, csak nem volt rózsaszín. Azon az éjjelen már ki kellett mennem pisilni (tehát egy kis edzés ennyit rontott a mellékvese állapotán, ezt a későbbiekben meg fogjuk érteni), edzegettem, pisilgettem éjszakánként. Nem zavart? Hát dehogynem, de nem tudtam az okát, így szépen belenyugodtam. De idegesített a felszedett súlyfelesleg, és akkoriban robbant be Martin Berkhan, átmeneti böjtje. Izmosodni és fogyni egyszerre? Ki kell próbálni!

Ment a böjtölés, ahogyan az kell, semmi gond nem volt, és valóban működik, ennek az okát szintén a böjt alatt olvashatjuk. Senkinek nem ajánlom a böjtölést! Sem átmenetileg, sem sehogyan! Eljött az a pillanat (másodjára, ezt az átmeneti böjtölés fejezet alatt lehet elolvasni), amikor kicsit összeomlott a mellékvesém, ezt leírtam a megfelelő fejezetben, most nem fogjuk érteni. De persze továbbra is folytattam a böjtölést (ekkor már nagyon alacsony kortizollal), annyi különbséggel, hogy egy idő után már teljesen megszokja az ember azt, hogy hányingere van, szédeleg, és nem is tudja már igazán azt, hogy mikor éhes, és mikor nem. Mert a nagyon alacsony kortizollal átélt éhség ilyen, de meg lehet szokni. De szintén nem volt annyi ész a fejemben a káposztalé mellett, hogy észrevegyem: héló’ …ez idáig nem így működött. Annyi volt az ordas különbség, hogy megszűnt a fejlődés, csak a fogyás maradt, meg persze az örökös éhség, hányinger, szédülés, állandósult alvás zavarok. Aztán azt mondtam magamban, hogy az átmeneti böjtölés csak kamu, nem működik. Dehogynem, amíg van kortizol. Kalóriadeficitben voltam, így fogytam, de amíg volt kortizolom, addig ment a fejlődés is, ennél a pontnál viszont már nem. De elfogadtam a helyzetet, mert szerettem volna 10%-os testzsír alá bemenni. Az éjszakáim különösen üdítőek voltak, hol oda vissza jártam a szoba és a klotyó között, hol csak simán nem aludtam. Ezek úgy váltakoztak, rendszer nem volt bennük, illetve volt, de akkor nem jutott el a fény az agyamig. Akkor is elérem, amit akarok! Eltelt úgy 1 hónap és sikerült. Nagyon boldog voltam, 8%-os testzsír arány, ez nagyjából 2014-re tehető. Mivel az izomveszteség elég nagy volt (kortizol hiány miatt), így simán csak egy kicsit izmos beteg embernek tűntem. Tojtam én rá, majd most óvatosan tömegelni fogok, gondoltam én a nagy ész. De akármit csináltam, csak híztam és a fejlődés elmaradt. Nagyon zabos voltam, annak idején 2200 kalóriával heti 1 kg-ot fogytam (stage2-ben még van kortizol), itt, ebben az állapotban 2000 kalóriával híztam. Az edzésterv, az a baj. A következő hónapokban/években kipróbáltam az összes létező és nem létező edzéstervet.

Persze egyik sem használt, ekkor már nagyon kétségbe voltam esve. Innentől kicsit jobban felgyorsultak az események és hol párhuzamosan, néhol csak egy szálon folytak a kísérletezések. Elkezdtem olvasgatni, és keresgélni kulcsszavakkal, mert tudtam, hogy mindennek a mellékveséhez van köze.

Kidobott egy bizonyos oldalt a kereső, amit nem nevezek meg. A tünetek stimmeltek, még azt is mondanám, hogy hiteles is volt (laikusnak minden az), bekéredzkedtem az oldal által létrehozott csoportba, elsírtam a bánatomat. Rögtön jöttek a tanácsok, nem győztem kapkodni a fejem. Innentől kezdődött el a magánlaborba történő mászkálás, mert tudni akartam mi bajom van. Illetve sejtettem, hogy a mellékvese (ott nem ezt mondták, de nem tudtak meggyőzni), csak azt nem tudtam mit csináljak. Inzulinrezisztencia teszt volt az első. Megvolt, nem tetszett az eredmény, mert semmit nem magyarázott meg, és a csoportban sem tudtak semmit sem mondani. Itt párhuzamosan csatlakoztam még vagy 3 csoporthoz, és elkezdtem olvasgatni. Ez hosszú hónapokig ment, de a tanácsokat (csendesen olvasgattam) nem fogadtam meg a büdös életben, mert láttam, hogy mi nem működik. Minek csináljak olyat, amiről tudom, hogy nem jó? És a 160 g + Metformin nem, így szomorú búcsút vettem az efféle gyógymódtól úgy, hogy sosem találkoztunk. Közben persze követtem az eredeti tanácsadóm “utasításait”, ez ingyen volt…még jó. Ez ment nem tudom mennyi ideig, de hónapokig, és nem igazán javultam, talán az elején, sőt, rosszabb lett minden. A készítmények, amiket javasolt (csak kis százalékát vettem meg, de minek?), semmit nem értek, így utólag azt mondom, hogy mint mindenki, ebből élt, és nem sok fogalma volt ahhoz, amit vállalt. Voltak ingyenesek is, mint pl. jó tanács, de termékek is, amik súlyos összegbe kerültek. Egy kalappal értek, az meg éppen nem kellett. Akármit kérdeztem tőle/tőlük, senki nem tudott semmire sem válaszolni, csak a ködösítés és az általános duma ment, de semmire nem kaptam választ. Semmi olyanra, amire később magamtól jöttem rá. Elegem lett, és meguntam, a hab a tortán csak az volt, hogy még csak jobban sem lettem, sőt. Elköltöttem egy valag lóvét mindenféle kis kavicsra (mert úgy nagyjából annyi volt az értelmük), és semmit sem használt.

Ilyenkor az ember nem adja fel, böngészgettem tovább, míg össze nem akadtam egy honlappal, ami egy női fórum volt. Ebben az időben voltak már sejtéseim az endokrinológiai rendszer működéséről. A fórumban mellékvesétől kezdve a progeszteron krémen át minden volt a téma, volt egy fórumlakó, akit meg akartam keresni, mert nagyon okosakat írt.

Utólag viszont beláttam, hogy ő is sok mindenben tévedett, viszont nagyon sok dolgot jól látott. De nem sikerült megtalálni, ellenben javasolt egy labort (a fórumban írta le sokkal korábban, akkor már inaktív volt), ahol a mellékvesével foglalkoznak, még ő is ott dolgozott, de amikor én odamentem, akkor már nem. Hatalmas reményekkel kértem időpontot, ez idő tájt már volt némi fogalmam az egészről ahhoz, hogy talán megértsem a választ, mert titkon bíztam benne, hogy meg fogom kapni az összes kérdésemre. Bementünk, helyet foglaltunk, igen, nem egyedül voltam. Kb. 1 órás volt a „konzultáció”, aminek az lett a vége, hogy egy szatyornyi vitaminnal, meg mindenféle bogyóval mentünk haza. Mivel név nélkül írom ezt, így lehordhatom nyugodtan az illetőt. 10 perc után a progeszteron krémet ajánlotta, és T3 -at, vény nélkül, a többi “dilibogyón” felül, amin a vitaminokat értem. Semmire nem tudott magyarázatot adni, csak annyit, hogy a progeszteron krémből lesz a kortizol. Ami igaz is, de olvassuk el ennek a veszélyeit, a megfelelő fejezetben. Ezt hajtogatta, bármit kérdeztem, pedig akkor már tudtam egy-két dolgot. Látta, hogy nem tud meggyőzni, így erről le is tett, de attól még megvettem a sok tablettát. Vizsgálatokat is megbeszéltünk, de úgy voltam vele, ha nem tudnak segíteni, akkor nem hagyok ott több pénzt. Csináltam a mellékvese kúrát amit ajánlott, szedtem a vitaminokat közben UV zöldet pisiltem. Ennek okát leírtam a mellékvese kúrák fejezetnél (de akkor még nem értettem, és amúgy is ajánlott messziről elkerülni még azt is aki szóba hozza a hatalmas dózisú vitaminokat), és elkezdtem érdeklődni Dr. Lee munkássága után, és elolvastam a könyvét, mivel a terápia része volt. Örültem, megvan a megoldás, még mondtam is magamban, Isten áldja (pedig nem vagyok vallásos) Dr. Lee-t! Kentem a progeszteron krémet becsülettel, hátha teherbe esek. 🙂 Nem sikerült, viszont érdekes módon jobban lettem.

Sokkal jobban voltam, jobban aludtam, libidó is visszatért, pedig ennek a minősége hagyott némi kívánni valót maga után. Minek égetem magam ilyennel? Ha úgy volt, akkor úgy volt, nincs ezen mit szégyellni, aki ilyen állapotban van, ott mindenhol probléma. Csináltattam egy vérképet a kúra kezdete előtt, és utána, hogy lássam mi változik, ugye nem árulok el nagy titkot, ha leírom…semmi nem változott.

Minden vitamin ásványi anyag, amit nézettem ugyanolyan mennyiségben volt a véremben, mint előtte. Szépen ment a budiba amit megvettem, mert a WC-ben kötött ki, nem kellett a szervezetnek, vizelet és széklet formájában távozott, pedig nem volt olcsó. Bár lehet a raktárakat feltöltötte, de jobban nem lettem, csak a progeszteron krémtől. Itt még nem nézettem semmi egyebet, csak az inzulinrezisztencia teszt volt meg. Eltelt a fél év, vagy kevesebb, már nem emlékszem, és valahogy nem sikerült jobban lennem, hiába volt a Dr. Lee terméke a kezemben, csak nem lett jobb, inkább rosszabb. Pedig jól indult, vigyorogva néztem a tükörbe, és nem volt görbe, vissza is úgy tekintett rám. De akkor sem értettem miért lett rosszabb? Elkezdtem megint olvasgatni (ekkor még mindig csak fórumokat és áltudományos cikkeket), és a megmentőre találtam! A pregnenolone, mint a mellékvese anyahajója, majd kihúz a pöcegödörből, már elnézést, de tényleg ott éreztem magam. Egy külföldi fórumon akadtam bele a pontos adagolásba és eléggé érdekesnek és hasznosnak tűnő dolgokat olvastam ott. De csak annak tűnt, így utólag. Olvastam, rendeltem, vártam és megérkezett. De most mondjuk meg, hát, hogy lehet ennyi esze egy embernek? A pregnenolone-al kapcsolatban szintén olvashatunk leírást. A progeszteron nem használt, akkor pregnenolone fog? Ha a progeszteron nem segít, akkor a pregnenolone sem fog, mert a pregnenolone-ból lesz a progeszteron, ez most még itt zavaros, de a későbbiekben tisztulni fog. Süllyedjek el itt rögtön, hogy ez akkor nem esett le. Hát nem! Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a fórumtárssal, biztosított róla, ha a pregnenolone növekszik, akkor a kortizol is fog (mert az a baj, hogy nincsen pregnenolone, nem is az, hogy sérültek a mellékvese szintetizáló sejtjei), de a biztonság kedvéért csináltassak pregnenolone tesztet.

De mivel nálunk akkoriban nem volt elérhető, ezért csak a progeszteron maradt, mint mérhető hormon, ennek dokumentumait megtalálhatjuk a későbbiekben. Amikor megláttam a teszt eredményét (azt, hogy mennyire rossz lett), írtam a “hozzáértőnek”, és annyi volt a válasz, hogy azonnal hagyjam abba. Utána már valahogy nem akartam beszélgetni vele többet, nem lettünk cimborák. Nagyon el voltam keseredve és persze rosszabbul is voltam akkoriban, pregnenolone nélkül élni sem tudtam.

Itt még próbáltam kisebb adagokkal kísérletezni, amik felső tartományban tartják a progeszteront, de csak egyre rosszabb lett minden, kortizol nem növekedett, ha elhagytam a pregnenolone-t, akkor még ramatyabbul voltam. Edzeni persze edzettem mellé, mert az kell. Akkoriban Mike Mentzer edzéstervét próbálgattam, az egyik edzés befejezéskor átéltem azt, amit nem akartam. Annyira lecsökkent a kortizolom, mint előtte soha. Nem vagyok egy beszari, de akkor azt hittem ott pusztulok el, a böjtös kisebb összeomlás ehhez képest a nullához konvergált, amit átéltem az 10 pontos volt az eddigiekhez. Fájt az összes csontom, fejem, szédültem, azt hittem rögtön elhányom magam, a végtagjaim egyszerre fáztak és égtek, remegtem. Azonnal le kellett feküdnöm, de egyébként mindegy volt, mert kisvártatva össze is rogytam volna. Akkor lett tele a pelenka rendesen, 3 napig nem dolgoztam utána, éppen szabit kértem arra az időre, de mindegy is volt, mert nem tudtam volna bemenni. Még négykézláb sem, mert feküdtem. Ez utáni időszakban számottevő javulás nem következett be, de dolgozni be tudtam menni, munka után öregedtem úgy 30 évet. Ennél a pontnál döntöttem úgy, hogy engem senki tanácsa és baromsága nem érdekel. Nem fogok blogokat, oldalakat olvasni, termékeket megvenni. Elég volt, majdnem kipurcantam (érzésre), innentől fogva én magam fogom megtudni mi a bajom és hogyan tudok segíteni magamon. Ha már a neten mindenki okos, de senki nem tudott válaszolni, soha semmire sem, pedig ahol lehetett, kértem segítséget a témában. Ez alól egy csoport és “szakember” sem kivétel! Mindenki vegye magára egészen nyugodtan. És szépen elkezdtem tanulni, 2 évig, de nem egyhuzamban. Természetesen előtte is “tanulgattam”, ezek voltak az alapok, meg a leckék, hogy mit tudtam rosszul. Munka után, hétvégén, visszagondolva, hogy az a tünet vajon megfelelt-e annak, amit olvasok? Hogy is volt régen? Ahhaaa’, szóval ez azért lehet, de mégsem, mert az a hormon másképpen hat. De igen, mert ahhoz kell permisszívként a harmadik. De miért kezelik a pajzsmirigy alulműködést, ha a mellékvese a probléma? Sírtam már, mert nem értettem, de ha bele döglök is meg fogom. Elvesztem a sok endokrinológiai könyvben. Így is nyakig ért a trágya körülöttem, nem hiányzott egy hullám, ha nem jövök rá hogyan tudok segíteni magamon, akkor senki sem fog. A Metformint és 160 g-ot tudtam, hogy nem akarom, mert láttam, hogy nem használ. Mellékvese kúra, pregnenolone és progeszteron zsákutca. Szemezgettem a Cortef-el (szintetikus kortizol), ha nagyon akar az ember, bármit megszerezhet, de akkorra már eleget tudtam ahhoz, hogy ezt a lehetőséget inkább kihagyjam. Ezekben az időkben voltak még vérvételek, nyál kortizol tesztek, de rá kellett jönnöm, hogy minek nézessek bármit is, ha nem vagyok jól? Lesz fejezet arról is mit érdemes megnézetni és nem kell vagyonokat a rendelőben hagyni. A d-vitamint is összefüggésbe hozzák az inzulinrezisztenciával, egyik barátom is ezzel kínlódott, megnéztük a d-vitamin szintjét. A felső határon volt, úgyhogy ez az elmélet is megbukott, de ez csak érdekesség. Azt tudtam, hogyha össze vissza eszek, akkor rosszabbul leszek. Nem tudtam mást csinálni, bevállaltam. Megváltoztattam a táplálkozási szokásaimat és ha az elméletem helyes, akkor hízni fogok. Ennek okai is olvashatóak lesznek. Híztam, de tudtam, hogy ennek meg kell állnia, mert az éhezés és az edzés a legnagyobb stressz, így ha ezt a kettőt kiiktatom, akkor tud pihenni a mellékvese. Itt kell megjegyeznem, hogy tüdőgyulladás után fél évig fájt a köhögés, és csak remélni merem, hogy nem maradt semmilyen szövődmény. Kortizol hiányban lassabban múlik a gyulladás. Ez az egyik, a másik meg az volt, amikor begyulladt a szemem, és nem mentem időben dokihoz. Szintén kevés volt a kortizol, többször kellett visszamennem a szemorvoshoz és maradandóan károsodott a szemem ez miatt, de csak nagyon kis mértékben, szemüveg nem kell, de nagyon távolra már nem úgy látok a rosszabbik szememmel, mint a jobbal.

Ezt csak úgy, adalékként írom, hogy érezzük a súlyát. Az első hetekben mintha napról napra láttam volna a gyarapodást, hát nem sok hiányzott, hogy elbőgjem magam. Azért szenvedtem évekig, hogy most elhízzak? De nem volt más választásom, mert az az állapot már élhető nem volt. Ha ez sem jött volna össze, akkor belefojtom magam a leveses tálamba. Izgatottan mértem magam a mérlegen minden nap, tudtam, hogy sokkal rosszabb a helyzet, mert az izomtömeg is csökken.

Szépen lassan megállt a hízásom, már nem emlékszem pontosan, de olyan 4-6 hét múlva. Amikor lassult, tudtam, hogy igazam van. Ez inspirált, hogy még többet tanuljak, mert az út ott volt, de nem ismertem, viszont végig kellett mennem rajta. Elmélet nélkül semmit nem ér a gyakorlat. Azt tudtam, hogy mit nem szabad csinálnom, kevesebbet enni és edzeni. Összesen kb. 8 kilót szedtem fel, de be kellett vállalnom, nem tudtam mást tenni. Ezek után csinálgattam még pár tesztet pl. a DHEA -val és egyéb hormonokkal a javulást igazolván. Ha helyesek voltak az elméleteim, akkor meg kellett mutatkozniuk a leletekben. Így is volt, tudtam, hogy nem kell a vonat elé löknöm magam, mert tudom mi a bajom és kidolgoztam egy tervet arra, hogy ezt igazoljam, ami nem kevés időmbe telt. És bizton állíthatom, hogy ez így van. Sajnos visszagondolva a múltra, nagyon sok hibát követtem el, és még nem is olyan rég is. Tudom, hogyan lehet segíteni ezen a problémán, amennyiben csak ez a gond. Ha halmozott, akkor bonyolultabb. Mára eljutottam oda, hogy talán (?) stage2-ben vagyok valahol, de nem sűrűn tesztelem magam. A súlyom már normalizálódott ( kb. 4 kiló lement, de nem érdekel hogy nézek ki, de jelenleg 68 vagyok és mindent kárpótol az, hogy jól érzem magam), kicsit csökkent, elkezdtem nagyon óvatosan edzeni. Közel sem vagyok 100, mint régen. De hiszek abban, mert olyan sok mindent megtapasztaltam már, ami nem segített, hogy csak így lehet rendbe jönni. A tipikus mellékvese fáradtságot semmilyen más módon nem lehet gyógyítani csak úgy, ahogyan azt leírtam, ezt KIZÁRÓLAGOSAN egészséges esetben, enzimdefektus nélkül kell érteni. Ennek tisztázását az utolsó fejezetre hagyom.

Ebben a könyvben 10 évem van, ami rengeteg szenvedéssel, pénzköltéssel és tanulással járt, amit otthon végeztem, sok könyvet letöltve. Biztos észrevesszük, hogy nincsenek forrásaim. Így van, amit tudok, az csakis a saját tapasztalat és az autodidakta tanulás eredménye. Nem linkelek, nem fordítok, nem írok valótlant. És semmit nem adok el. De nem kell ezt bizonygatnom, gondoljunk arra, amikor egy probléma miatt meglátogatunk egy weboldalt. Minden site-nak van terméke/termékei és az éppen adott gondhoz igazítja az ajánlást és a kutatásokat. Jegyezzük meg egy életre, aki a megoldást egy kapszula formájában ígéri, az hazudik. Sose feledjük, én megtanultam. Amelyik weboldal árul, azt kerüljük el messziről, nem lehet hiteles, nekem persze.

Bár az emberek szeretik az egyszerű megoldást, de ez most nem ilyen. És hangsúlyoznám, hogy ebben a témában csak az egészséges emberek jöhetnek igazán számításba, akiknek “csak” mellékvese problémájuk van. Szeretnék hiteles lenni/maradni, de a semmiből jöttem és messziről jött ember azt mond amit akar. Az, hogy hiszünk-e nekem, csak attól függ min mentünk eddig keresztül. Ha azon amin én, akkor nem lesz más választásunk, mert tudjuk, hogy semmi nem segít. Ha pedig nem hisszük el? Nem kötelező az itt leírtakat betartani, de jusson eszünkbe, hogy egy probléma miatt van a könyv a kezünkben, és hiába várunk egyszerű megoldást, nem fogunk kapni. A Metformin, 160 g, mellékvese kúrák, progeszteron krém, pregnenolone tabletta, fogamzásgátló, Cortef, T4/T3 mind mind csak időleges megoldás és hónapok/évek múlva sokkal rosszabb lesz.

Hol tartok most? Dolgozom, napi 8 órát, estére persze elfáradok, ki nem? És nem irodában ülök, hanem mozgással járó munkát végzek, olyat, amibe annak idején bele akartam dögleni. Ma vidáman csinálom. A hétvégét pihenéssel töltöm, ilyenkor ha nagyon elfáradtam, akár 10 órát is alszom egyfolytában (ébredés nélkül), de van mikor csak 8-at, ez változó. Minden amit a javulás fázisaiban leírtam, az a saját tapasztalat (meg persze a sok csoportbéli látogatás, olvasás eredménye), ezeken mind mind túl vagyok.

Ezt a könyvet és a javulásomat nem köszönöm senkinek sem, csak magamnak és a kitartásomnak. Mindig tudni akartam mindennek az okát, hogy mi miért van. Mert úgy voltam vele, ha tudom az okokat, akkor tudok segíteni is, mert értem a miérteket. Ehhez hozzájárul az is, hogy a nagyfokú kíváncsiságom vitt el idáig, és még meg sem öregedtem annyira, bár évekkel ezelőtt úgy éreztem magam, mint akinek tolókocsi kell és ágytál. De ezek az idők már véget értek, jelenleg néha túl sokat kell ennem, és szó szerint unom. De nem ehetek kevesebbet, mert rontok magamon.

Ez volt röviden a történetem, vannak még mellékszálak, de a lényeg ennyi volt, tömören, így is sok.

A könyvem célja az, hogy leírjam az endokrin rendszer működését, amennyire csak tudom, és megtanultam. Nagyon fontos tudni, hogy a könyv útmutatás, nem konkrét tanácsadás, csupán azt írtam le, hogy én hogyan jöttem rendbe, miket csináltam meg. A fogalmazás módja a könyvnek sajátos, ezzel együtt fontosnak tartom hogy, kérjük ki az orvosunk tanácsát. Ok-okozati összefüggéseket fejtek meg, és talán magunk is rájövünk, hogy mennyire rossz úton jártunk. A könyvben leírtak csakis egészséges emberekre (ha van ilyen) vonatkoznak, enzimdefektus nélkül. Nekem semmilyen intoleranciám nincs, és nem is volt, emiatt könnyebb a helyzetem. A könyv további részében ismertetem az összes endokrin hormont, amiről tudni érdemes és utána az összefüggéseket. A sorrendben történő haladás nagyon fontos ahhoz, hogy megértsük miről van szó, ezeket átugorva kár bele is kezdeni.